Zebulonságok

Nikoletta, tudod, nem költői válság,
de csak azt szabad leírni, mi nem álság,
van, hogy jön egy nap hat, majd hetekig semmi,
s ilyenkor nem szabad erőltetni, ennyi.

Minőség s mennyiség, nem ez itt a lényeg,
írsz, ha a lelkedben kigyúlnak a fények,
de hamar elalszik, s új láng tüzét vágyja,
mint a ringyó, ki magától megy az ágyba.

Mert e verseknek azért nincs semmi haszna:
jön az ihlet, és lelkemet seggbebassza,
tapasztalat kuszpitál érzéseimmel,
mint a nőstényfarkas a nagy alfa hímmel.

Tudd meg hát, hogy aktus csak ekkor jön létre,
mert ehhez szükség van mindkét fontos félre,
verseim ne sürgesd, hisz én nyitva várok,
minden új élménynek nászágyába szállok.

Nikolettának ajánlva, ki még az utolsó pillanatban is azt mondta:
"Ne búcsúzkodj, Csóti !"

***

Egy pankrokkerrel kevesebb lakik Pesten,
s nem fogy el annyi sör már egy görbe esten,
kevesebb kínai haszna a levesen,
mert nem eszem már ott, nem tréfa fele sem.

Mások laknak már a leélt albérletben,
ők nézik a pókhálós plafont is ketten,
más számolja, hányan okádtak az utcán,
másokat tarhál a Blahán a csúf ukrán.

Más jár majd filmklubba, más visz majd szép páfrányt,
más tépi le Nikinél az ablakpárkányt,
más mosogat ott, mint lopakodó lélek,
mert mától én újra Tatabányán élek.

Ha a torka táján valami úgy böki,
jobb ha az okozót sürgősen kiköpi.
Mert elárulom én, ha netán nem tudja,
mi ott élősködik: egy szép takonyturha.

Kicsit nyúlós és tapadós is őkelme,
megcsiklandozódhat tőle az ön nyelve,
eltompíthatja az ízérzékelését,
megnehezítheti torkában nyelését.

Ki kell köpni, nem szabad gyomorba tolni,
nyelőcsőközépig fel kell harákolni,
ha nem indul, segítség kell hátsó sorból,
rá kell szívni kicsit a szurtyogó orrból.

Gégefőből pedig már csak egy mozdulat
kikergetni, mint hópárduc a szűznyulat,
s ha már szájában van e képlékeny anyag,
bő nyállal köpje ki, ne legyen hát hanyag!

Lehetőleg kerüljön ki a ligetbe,
vagy egy központi aszfalt járdaszigetre,
ott elterülhet ő, tenyészhet kedvére,
oda is száradhat még aznap estére.

Tegnap kissé részegen mentem a járdán,
a városi éjben, társak nélkül, árván,
fülemben folk-pank empéhármak dudogtak,
(hündö-hüttö ritmusukkal rég megfogtak).

Lábamon egy sima talpú deszkáscipő,
pedig nem ehhez való volt kint az idő,
s én még képben voltam, óvatosan léptem,
hogy ne legyen csúfos, sikertelen végem.

Láttam, hogy a járdán vastag a jégpáncél,
s én nem őrülök meg az effajta táncér',
gondoltam, kerülök, a fűre rámegyek,
hogy ott majd biztosabb alapokon legyek.

S a fű is jeges volt, meg is csúsztam rajta,
szép esés volt, az a seggreülős fajta,
csúsztam néhány centit a hűs jégbordákon,
aztán felkeltem, mert tovább kellett állnom.

Zsófi, téged többé meg nem énekellek,
mert teneked én még sörözni sem kellek,
visszautasítottad szép meghívásom,
sörrel vagy teával próbálkozzak máson.

Mondhatom én, hogy indokom baráti volt,
mert invitálásom úgyis hamvába holt,
és mondom is, hogy legyen csak bűntudatod,
többet akartam-e, meg már nem tudhatod.

Odin véled, rád én azért nem haragszom,
Csak megszűnsz számomra verstémának lenni,
Kapcsolatunk tarthatjuk e-mailben s faxon,

Vagy ha nem akarod, ne keress, és ennyi,
Éjszaka álmaim majd nélküled alszom,
S az élet kissé üresebben fog menni.

Era szeméről is zengek csodaódát,
rászánok én erre simán negyed órát,
hasonlíthatnám pupilláit a naphoz,
de még inkább két kis sós vízben főtt babhoz.

Mikor reánézek, pont az jut eszembe,
hogy két babszeme tükröződik szemembe',
pupillám, mint két kis leveses mélytányér,
ezért őrülök meg ezér' a kislányér'.

Ha csak megpillantom, az ugrik be egyből,
mily jól állna szemgödrében egy kis tejföl,
és mikor arca az örömtől úgy virít,
nyálkahártyájára szórnék egy kis chilit.

Nem tudom, furákat mért' asszociálok,
szürrealistává szemétől mért' válok,
de egy biztos: Era ha énrám néz lágyan,
egyből megindítja szunnyadó étvágyam.


















A fotó saját, otthon készült minálunk.

Ki szerencsés, múzsáját veheti nőül,
s a homlokcsókokba majdnem beleőrül,
napi kilenc verset írhat ki blogjára,
és egész nap rímeket köpül a szája.

Nappalijában isteni fény világol,
melytől tüzet fogva permanensen lángol,
átitatottan éli mindennapjait,
megállás nélkül csak énekli dalait.

Föld fölött jár mindig tizenkét centivel,
a problémákon, mint a fahíd, átível,
saját világában él, mint egy jó drogos,
testének hőmérséklete hatvan fokos.

Ezért hát azt mondom, hogy jó, ha a múzsa
éppen nálad lakik, szobádban van rúzsa,
ruháit egy szekrényben tárolja veled,
s néha még jó ebédet is főz teneked.

Zsófi nevét végig nem gondoltam, s tessék,
Sophia ő, nem más, Isteni Bölcsesség,
mértékletességre int engem iwiwen,
igaza van ebben, jól tudom én, igen.

Ásványvizemet főnököm megmérgezte,
ha túl sokat iszom, megdöglök ma este,
jelszóval védem le e-mail fiókomat,
hogy ne lásson leveleimbe a rohadt.

Oltalmazz engem, te Leszűrt Tapasztalat,
Önts fejembe magadból egy kis adaggal,
Szinte érzem, hogy tekervényemben szalad,

Súgd meg, hogy birkózzak meg e néhány nappal,
Karjaidnak védőölelése alatt
Bátran vívok a kizsákmányoló haddal.

Zsófi félős filmeket sohasem nézne,
elmondásából én ezt úgy vettem észre,
azzal indokolja, hogy nem szeret félni,
s ezt kénytelen vagyok logikusnak vélni.

Nem akar szereplőket látni sok vérben,
s azt sem, hogy plazmájuk szétfolyik a térben,
torzulás, csonkolás - erre nem kíváncsi,
s arra sem, hogyan öl gyereket a bácsi.

David Lynch, te kókler, filmjeid fabatkák,
Zsófi a Twin Peakset soha meg nem nézi,
A díjakat arra hiába is adták,

Dévédéd útját a polcán sosem végzi,
Akkor sem, ha akciós konzolra rakták,
Zsófi szobalevegőjét be nem légzi.

Nikoletta szerint hiperaktív vagyok,
és efelől semmi kétséget nem hagyok,
mert ő már aludna, pedig megígérte,
hogy az ágyból fogunk beszélgetni végre.

Régi trükkel próbált eszemen túljárni:
ha sokára felel, nem tudom kivárni,
s elalszom majd szépen egy mondatom után,
Nikoletta drága ezt gondolta bután.

Én meg csak soroltam gondolataimat,
hogy hetero vagyok, bár ma már nem divat,
majd megkegyelmeztem inkább neki végül,
aludjon, ha akar, úgy hamarabb vénül.

Ezért más témát már nem is hoztam szóba,
inkább rendet tettem a mosogatóba',
hadd örüljön reggel, hogy tiszta az edény,
mégis jó, hogy hiperaktív ez az egyén.

Nikoletta csípi Uhrin Benedeket,
ha meghallja, hány nagy cigánykerekeket,
felpörög és ugrál tőle jobbra-balra,
háttérvokál gyanánt gyakran fakad dalra.

Dalszövegeit begyűjti egy füzetbe,
ott találod mindet, betűrendbe szedve,
kinyitja, és elkezd belőle dalolni,
úgy eltolja őket, mint a rudat Toldi.

Kispatakról énekel, és Rebekáról,
picike mókus lyukas mogyórójáról,
érzelmes és vidám ez a repertoár,
meghallja, s megfordul medrében a Loire.

Nikoletta Benedek legnagyobb fanja,
úgy szereti, mint a saját édesanyja,
kazettán és CD-n hallgatja nótáit,
és közben készíti a mester kottáit.

Nikolett' nevet a csirkeköpőgépen,
de a magzatfejű emberen főképpen,
Nikolett' nem ismer még sok elvont dolgot,
ami a fejemben valaha is forgott.

Ferikutya létezéséről nem hallott,
kinevetne engem, mint hajcsár a barmot,
ezek a versek is jól megnevettetik,
örül hogy e sorokat keyboard-ra vetik.

Nikolett', hát látod, ez az én világom,
a rímpárokat a képernyődre hányom,
lényeket teremtek, hogy rajtuk kacaghass,
vidám kis ráncokat az arcodra rakhass.

Exhibícionista vágyaim tárgya,
hogy hülyeségeim szívrepesve várja
Nikolett', és váltson ki reakciókat
belőle, tök mindegy, rosszakat vagy jókat.

Mikor ötpercenként mész az iwiwre fel,
jelszavadat írod, s a szerver nem felel,
majd végül beléphetsz, töltődnek a képek,
a szerverteremben füstölnek a gépek,

s azt nézed, hogy vajon jött-e új üzenet,
fújtak-e új messzidzset a kiberszelek,
kis piros boríték pörög-e fejlécén,
nem vártál még semmit ennyire egy PC-n,

de a boríték csak statikusan hallgat,
a fejedet vernéd a négy téglafalnak,
annak, kitől várnád, nézed adatlapját,
keresed utolsó belépésnek napját,

s látod, hogy talán még ma nem jutott géphez,
vagy netszolgáltatója gonosz a néphez,
mert jaj, az a dátum, bizony elég régi,
be kellene gyorsan jelentkezni néki,

de nem tehetsz semmit, mert a kiberűrnek
szabályai ellentmondást úgysem tűrnek,
iwiw szerveréhez mondhatsz néhány imát,
azzal nem követsz el semmiféle hibát.

Várakozással telnek a nehéz percek,
s nem én vagyok a türelmes szőke herceg,
szomorúan nézem, még kit ismerhetek,
s "rohannak" a másodpercek, mint a hetek.

Zsófi, hogy ne irigykedj Nikolettára,
négy vers szól rólad is végre-valahára,
kitört az egyenlőség ezen a blogon,
s szerintem ezt most már tartani is fogom.

Szólhatnék én fizikai szépségedről,
vagy a benned dúló örök vidám kedvről,
de mihaszna volna, semmire se kellő,
mint egy vöröshátú hegyvidéki sellő.

Ha nincs rá jó eszköz, nem tudsz kifejezni,
Magadat olyankor hiába strapálod,
Félkész művet kár egy blogra kihelyezni,

Múzsa édes vérét hiába szlapálod,
Tollad gúzsba kötve, kár hát kibelezni,
Csak a kopár sziklák bazaltját kapálod.

Zsófi, blogomra rengeteget kommentelj,
korán reggel, mikor rajtad csak egy pendely,
késő este, mikor véredben Heineken,
mindegy, csak a "HSZ" fent legyen a neten.

Dícsérj, szidj, vagy átkozz, ne fogd magad vissza,
de mondanivalód mindig legyen tiszta,
és azért becsülj meg, s ne legyél túl merész,
mert e versformát tartani kurva nehéz.

AABB képlet kétszer, csak teérted,
ABA BAB, itt jön a neheze,
Nem a te hibád, jól tudom, nem te kérted,

Csak stílus kérdése, s nem tréfa fele se,
De nem erőltetem, szerintem már érted,
S nem kíváncsi erre tovább a fene se.

Mikor kínodban már szinte vágtatsz haza,
kezed segglyukadon, s veszélyben a gatya,
feltéped az ajtót, s a vécébe robbansz,
ülőkére huppansz, s a kagylóba rottyansz,

izmaid ernyednek, ánuszod megnyugszik,
beled lágyan piheg, mint az ijedt nyuszik,
combod is megpihen, rekeszizmod kiold,
mellé van hugyozva, de szarsz rá, hogy ki volt,

elméd is kiürül, nem összpontosít most,
hogy benntartsa mégis a vulkanikus fost,
tarkód, nyakad, hátad a hideg kirázza,
testhőmérsékletednek lecsökken láza,

ilyen állapotban oly jó meditálni,
és a vécéajtót belülről bezárni,
legalább húsz percet üldögélni rajta:
regenerációból a legjobb fajta.

Zsófival sziveszterkor beszéltem sokat,
előadtam hetero kamingáutomat,
megbeszéltük szélsőbaloldaliságunk,
hogy politikailag ugyanúgy látunk.

Beszéltem én neki mindenféle másról,
de nem a póverbilder programozásról,
és ez nagy szerencse, ő még nem is sejti,
mert öt percen belül úgyis elfelejti.

Túl sok Becherovka fogyott el az éjjel,
Túl sokszor mondtam el, hogy vagyok hetero,
Túl nagyon csapattam az agyamat széjjel,

Túl belelkesültem, hogy szól a sztereo,
Éroszmisszt daloltam földöntúli kéjjel,
Erával, és persze Zsófival, vele, ó.

Zsófi, legyen Skypeod, hogy tudjunk csetelni,
s oly jó lenne reggel a hangodra kelni,
ha hívnál a neten mondjuk fél hat körül,
előző napomat könnyen múlnád fölül.

Töltsd hát le a Skypeot, telepítsd gépedre,
tedd ki desktopodra a háttérképedre,
az MSN-t meg uninstalláljad onnan,
ne bízz meg a kicsi emberkeikonban.

Gép előtt gubbasztva várom én, hogy hívjál,
Csengő hangod halljam a fülhallgatóban,
Ha nics mikrofonod, legalább csak írjál,

Hadd legyen hát részem néhány kedves szóban,
De az MSN-ben tényleg sose bízzál,
Több lehetőség van a nyílt forráskódban.

Azt a bulit, ahol nem bömböl pankzene,
középrövid távon megette a fene,
mi egyszer úgy elkaptuk a hangulatot,
lepogóztuk plafonról a vakolatot.

Kettőt léptem balra, aztán egyet jobbra,
s ott volt lábam alatt a törmelék szobra,
körülnéztem, s gyorsan felkaptam a lábam:
mészkőpor lebegett az egész szobában.

Cimborám arcára kaján vigyor ült ki,
látszott, hogy jókedvét az alkohol fűti,
én is ránevettem: "Még ilyet ki látott?
A lehulló teher majdnem agyonvágott!"

Barátnőink közben pamlagon hevertek,
mert megittak már vagy négy bögre kevertet,
nem ébredtek fel a hullásnak zajára,
mindenki büszke volt jólalvó csajára.

Eltakarítottunk, s a buli folyt tovább,
nem pánikoltunk be, nem voltunk ostobák,
két kör rövid után elszállt a bánatunk.
(Persze könnyen voltunk mi, kik nem ott lakunk).

Az én szememben csak az az ember derék,
ki megnyalja erőspaprikának erét,
húsnak zsíros részét ki nem válogatja,
politika miatt orrát nem lógatja.

Kávét csak radikális feketén iszik,
ha úgy tartja kedve, három kilót hízik,
sugárban okádik, ha kell, alkoholtól,
vagy hanyattvágódik kettő üveg bortól.

Túlsúlyos lányoktól sohasem ódzkodik,
de soványokkal sem nagyon okoskodik,
europid, néger, ázsiai lehet,
ellenkező nemnek sohasem mond nemet.

Fel hát, testvéreim, derekasan harcra,
sose készüljetek letörő kudarcra,
csillogtassátok meg nagy tudásotokat,
egyetek, igyatok, keféljetek sokat!

Rájöttem, sikerét még kinek irigylem,
Marilyn Mansonnak, ki élő kisisten,
lengőbordáit ő kioperáltatta,
csípője két oldalt puha, mint a vatta.

Nekem is meg kéne tennem ezt a lépést,
követni a műmájer szupersztár gyépést,
képzeld hogy ordítana a koncert-tömeg,
mikor tövig rágnám a tíz lábkörmömet.

Igaz inspirációt csak az tapasztalt,
ki látott már ételtől roskadó asztalt,
versek írásához tökéletes múzsa:
mustárkrémbe tunkolt sütőkolbász húsa.

Pár strófát bárki rögtön papírra vetne,
amint sörrel meg lett stimulálva kedve,
s gyorsabban lefolyik ebből néhány kocka
ha segít egy üveg finom Becherovka.

Lányok idomait ha megtapasztalod,
s nőknek nemi szervét csontszárazra nyalod,
nyelved hegyén új vers születik meg nyomban,
rímpár lakik bizony a két puha dombban.

Mi másról érdemes még verseket írni?
Legyen hurka, kolbász, sör, pálinka, virsli,
csinos lány feküdjön a takaród alatt,
költeményedből így semmi ki nem maradt.

Nikoletta belém nemigen szerelmes,
Nikoletta tőlem ezért nem lesz terhes,
Nikoletta nem ad forró csókot számra,
ahogy a romantikus filmekben látta.

Nem akar ő velem szépen andalogni,
nem akarja az én kezemet megfogni,
nem akarja életét velem leélni,
hogy feleségem lesz, attól nem kell félni.

Nem vár majd engem otthon finom ebéddel,
nem bújik testemhez a testével éjjel,
nem osztozunk mi meg egy franciaágyon,
melyben puha párnák simogatnak lágyon'.

Nikoletta nem jön el velem nyaralni,
Nikoletta nem akar fülembe nyalni,
Nikoletta nem dug velem análisan,
direkt nem ingerel fel szexuálisan.

Nikoletta, a te alakod szép,
mint egy hosszan festett nyári tájkép,
mint a hegyek mögött lenyugvó nap,
mint szerelmes embernek a holnap.

Ne nevezd hát kövérnek magadat,
ne érezd túl nagynak a hasadat,
ne gondold túl nagynak fenekedet,
ne hidd túl szélesnek a kezedet.

Énszerintem te nem is vagy kövér,
alakod ezer kinccsel is fölér,
bizony nem hibázott a teremtő,
mikor teremtett, te csodás nemtő!

Nikoletta, ez a véleményem,
jól megmondtam neked, kőkeményen,
ezt gondolom bizony én szívemből,
kérlek, hogy legyél boldogabb ettől.