Zebulonságok

Nikoletta épp németet tanul,
ezért nem néz hát iwiwet vadul,
nem ér rá ő most törődni azzal,
bátran küzd éppen a derdidasszal.

Sok német szó a fejébe mászik,
néha kihull egyik, vagy a másik,
oldalról a KATI-szórend benéz,
a nyelvtan is rettentően nehéz.

Szívesebben iwiwezne vélem,
mint hogy fejtágítson, én úgy vélem,
de nem lehet a csárdában dudás,
ha nincsen kezében a nyelvtudás.

Nikoletta, várom hazatérted,
különjáratot küldenék érted,
de nem dolgozom a BéKáVénél,
ilyet tőlem hiába is kérnél.

Nikoletta nem néz most iwiwet,
így tör össze hát egy férfiszívet,
hiába küldtem el üzenetem,
célt nem érve kóvályog a neten.

Bitsorai magányosan éppen
siklanak a hideg kibertérben,
hogy számsorok váljanak majd szókká,
windowsbarát szabvány unikóddá.

De míg nem nyitja meg azt a címzett,
nem ér el emberközeli szintet,
T-Onlinenak nagy szervergépében,
lebeg egyesek s nullák képében.

Nikoletta, ne légy ilyen konok,
csak rád várnak a kicsi ikonok,
ne kerülgesd, mint macska a kását,
szakítsd meg végtelen utazását!

Ó, te drága téli élet,
belémfagyott némi lélek,
jeget fel nem takarítják,
polgármester anyjakínját.

Hanyatt kéne esni rajta,
ha már ilyen csúszós fajta,
combnyakát töri egy néni,
ő sem fog ma hazaérni.

Kocsik csúszkálnak az úton,
gyorsan mennek túlontúlon,
útárokba belecsúsznak,
szélvédőiktől búcsúznak.

Télnek mostmár apjafaszát,
csúf jelzők közös halmazát,
közös képviselő, te szar,
basszon meg egy tanári kar.

Adj nekem egy lágy, halálos csókot,
tetoválj a bicepszemre pókot,
simogasd az alkarom pengével,
szeretkezzünk a hajnali HÉVvel.

Lődd be nekem drogoknak aranyát,
gyújts ránk egy romos, lepusztult tanyát,
inhaláljunk propánbután gázból,
ugorjunk ki közösen a házból.

Fésüld ki hajtincsem a szememből,
búcsúlevelem vedd ki kezemből,
törd össze a szempillaspirálom,
hogy végetérjen az emóálmom.

Magamról szeretek én beszélni,
halgassátok meg, tényleg megéri,
efelől kétséget úgysem hagyok:
saját magam iwiwlapja vagyok.

Szükségtelen kérni hozzám linket,
ismerem jól az önmarketinget,
eladom magamat bármi áron,
beleegyezésetek nem várom.

Magamról csak annyit mondanék el,
amennyi agyatokban sem fér el,
és ti azt mind jól meghallgatjátok,
én vagyok az ismerkedőátok.

A Blaha Lujzától a Teleki Térig
az embert mindig meglepetések érik,
a Népszínház Utcán vajh' mi mást is látnék,
minden nap máshonnan köszönt egy okádék.

Itt ez a gyönyörű tölgyfa virágláda,
ez alá szépen csúsztatva lett behányva,
az alkohol másnak is elég volt untig,
ő a falra dobta fel a rakottkrumplit.

A villamosmegállóban részeg kölök,
hányása mellette még frissen gőzölög,
egy tapasztalt alak már régen lelépett,
miután a földre rakta az ebédet.

Másik ismeretlen meg épp úgy találta,
túl nehéz neki a franciasaláta,
odatette, hová már más is alkotott,
ki a kocsma mellé virslislecsót dobott.

Kedves barátaim! Köszönöm tinéktek,
hogy megtudhatom, ma mi is volt ebédtek,
mindig lesz egy alkalmas lépcsőház-oldal,
mit gazdagíthattok néhány szép színfolttal.

A forró fing a befagyott tó jegén iringott,
azt próbálta kitalálni: vajh engem ki fingott?
Mi célja lehet létemnek, miért vagyok én itt,
kit tiszteljek teremtőmként, tán egy öreg nénit?

Ám ahogy gondolkodott, a jégpáncél alatta
(ki tudja miért nem épült szilárdabb alapra)
megrepedt, s ő felkiáltott, lett is nagy riadás,
Minden ember meglepődött: micsoda rianás!

(Maximális tisztelettel Christian Morgenstern iránt.)

Minden ember tudja, hogy a lábszag borsós,
a fülzsír keserű, a takony meg jó sós,
minden ember tudja, hogy a fing tojásos,
a seggszag savanykás, a sperma opálos.

Minden ember tudja, hogy kell körmöt rágni,
hogy kell alkoholtól szép sugárban hányni,
minden ember tudja, hogy kell maszturbálni,
hogyan kell két lánnyal egy éjszaka hálni.

Minden ember tudja, jó érzés pisálni,
csodás érzés szarás után relaxálni,
minden férfi tudja, hogy jó pinát nyalni,
minden ember tudja, hogy majd meg fog halni.

A holland hotelben tiszta volt a véce,
fehér fajanszból volt kreálva egy csésze,
nem volt nagyon olcsó, nem volt híg a leve,
nem hiányzott onnan más, csak egy jó kefe.

De mikor az embert épp a szükség hajtja,
elvégzi a dolgát, nem tűnődik rajta,
hogy mi lesz, ha éppen krémesebbet szarik,
nem taszítja le a vízfolyam, csak alig.

Aztán mikor feláll, ráébred, elbaszta,
a fehér zománcon ott a barna paszta,
itt a főnöke is, neki is kell szarni,
valahogyan le kell hát onnan kaparni.

Ilyenkor megragad egy csík vécépapírt,
bal kezével keni, mint húsra a panírt,
büszkeségből kézzel tunkolja a kulát,
közben meg szidja a takarítóbulát.

Mikor főnökével helyet cserél végül,
majd meghal az ember a nagy röhögéstül',
mert kiabál bentről, mint egy bagzó teve:
"Mi a fasz van? Hát itt nincsen vécékefe?"

És ő is kénytelen a fosát tömködni,
klópapírgumóval egyre lejjebb lökni,
már ezért megéri, hogy mégsincs itt kefe,
takarítónéni, áldassék a neve!

Az ügyes ember a perem alá szarik,
oda, ahol a sok baktérium lakik,
sokan élnek ott bent, láttam a reklámba',
Domesztosz kellene, de én szarok rája.

Az ügyes ember a perem alá huggyant,
aki ezt csinálja, az nem lehet buggyant,
mert a húgysav onnan kiöl minden lényet,
kipusztul onnan minden nemkívánt élet.

Az ügyes ember a perem alá behány,
terít minden centit, mert nem lehet trehány,
mandínerből dobja oda be a kolbászt,
öli a bacit, mint rianás a horgászt.

Az ügyes ember a perem alá veret
minden végterméket, véres aranyeret,
ha már tőlük csak a betegséget kapjuk,
egyszer nekik is legyen kurva szar napjuk.

Elmondom én nektek népeknek szokását,
ki hogy legendarizálja Mikulását,
mert mint tudjuk, ő egy áldott kedves lélek,
de segítőtársaitól kicsit félek.

Ha még nem esett le önöknél a tantusz,
hazánkban nem hívják másképp őt, mint krampusz,
a rossz gyerekeknek virgácsot mutogat,
üti vele őket, mint szódás a lovat.



































Németországban Szent Miklós segítője
egy Ruprechtnek hívott sötétarcú törpe,
öltözéke talán nem nagyon színpompás,
mert eredetileg mezőgazdász munkás.

Miklós talált reá, mikor még gyerek volt,
s amíg cseperedett, ekét, s boronát tolt,
hóna alatt mankó, enélkül nem járna,
mert születésekor eltörött a lába.

Mikor ezek ketten egy házba bemennek,
produkálnia kell magát a gyereknek,
verset mond vagy táncol a szegény kis pára,
s ha ügyes, már csak az ajándék van hátra.

De ha hamisan cseng a kisgyerek hangja,
s összevissza ugrál, mint bolyban a hangya,
Ruprecht a zsákjában őt elraktározza,
s a sötét erdőbe, lakhelyére hozza.

Itt aztán ugye már minden lehetséges,
bánhatja a kölyök, hogy nem tehetséges,
a kegyelem véletlenül sem jön szóba,
Ruprecht jól belefojta őt a folyóba.




















De fegyelmezettebb a francia gyerek,
ő pontosan tudja, mit és mit nem lehet,
náluk a Mikulásnak társa egy hentes,
fekete arcával ő sem lehet kedves.

Ezt az embert Le Père Fouettardnak hívják,
nevét mindig kopipésztelik, sohasem írják,
három kisgyereket ölt meg valamikor,
három kicsi szájból szállt a halálsikoly.

A jóságos Miklós ezen elborzadott,
azévben őnekik feltámadást adott,
a hentest meg büntetésből elrabolta,
most neki melózik, s kevesebb a dolga.

Ha rossz volt az évben a francia gyerek,
azt mondja: "Én most a fenekedre verek!".
Meg is teszi bizony, mégpedig nem mással,
mint egy jól kicserzett marhabőr korbáccsal.
















Ezért én azt mondom, inkább krampusz jöjjön,
nekem a korbácstól félni sose kölljön,
az én életem a folyóba ne vesszen,
hozzám a Mikulás egyedül érkezzen.

Higyjétek el, tulajdonképp én hetero vagyok,
nem izgatnak férfiseggek, ellenben a csajok!
Nem gerjedek fitymavégre, kigyúrt kockahasra,
bajuszos felsőajakra, se szőrös mellkasra.

Nekem szép a másodlagos nemi jelleg,
ha ezalatt értendők a kerek mellek,
nem pedig az arcszőr, vagy a szőrös segglyuk,
sok betyárkörtével, de ezt inkább hagyjuk.

Ha matrózruhában pompázik egy férfi,
azt énnekem nem jóleső érzés nézni,
mikor két körszakáll szelíden összeér,
megrettenek, mint egy macskát látó egér.

Hát mégegyszer mondom, hogy nem vagyok meleg,
ha férfi vagy, úgysem kuszpitálok veled,
és ezt ne vegyétek mentegetőzésnek:
régen rabja vagyok minden női résnek.

Lehet-e egy néger nőnek fehér mája?
Lehet-e egy farkaskölyöknek nyúlszája?
Lehet-e egy nyúlkölyöknek farkastorka?
Keveredhet-e disznósörtébe korpa?

Lehet-e darázsderekú nőnek nagy méhe?
Lehet-e nyúlszívű embernek farkaséhe?
Eszik-e a bélpoklos angyalbögyörőt?
Mért hívják cserkésznek a hívő úttörőt?

Zsírosdeszka, zsírosdeszka, a te ízed mennyei,
ki hagymával fogyaszt, annak hullhatnak könnyei.
Koleszterindús vagy te, és nem egy túl trendi étek,
de csak téged fogyaszthat minden jólszituált részeg.

Lecsókolbász, lecsókolbász, úgy szeretlek én téged,
van benned pár porcogó, meg egy vékonyka zsírréteg.
Sülve-főve együtt étkeznék bármikor én veled,
szerencsére nem adják túl drágán a te métered.

Töpörtyű, arany töpörtyű, álmodozom terólad,
kívül kemény vagy, de belsőd nyelvem hegyén elolvad.
Egy nagy tábla zsírszallonából származol, jól tudom,
nem baj, ha felmegy a péháértékemben a lúgom.

Krinolin, drága krinolin, felséges a zamatod,
nem félek hogy a nyelvemet egyszer visszaharapod.
Bár sokan azt állítják, hogy patkányból van tölteted,
a virslifélék közül pontot az i-re felteszed.

Véreshurka, májashurka, disznósajt és hagymásvér,
ízetekig a mennyei manna esetleg felér,
nem esznek már a divatos lányok és fiúk ilyet,
nem fogyasztanak mást, csak buborékmentes szikvizet.

Nem vagy trendi, nem vagy trendi ha ilyeneket eszel,
ha kávédba aceszulfám helyett nádcukrot teszel,
ha nem Norbi extralájtos mócsingvirslijét falod,
ha nem egy nádszálvékony aszott csontváznő a csajod.

Megigéz a keleti lányok szépségessége,
szép szemeik fénye, mint Ázsia ékessége,
imádom, hogy selymes bőrük mindig hamvas,
imádom, hogy csirkehúsuk szezámmagvas.

Kostolót kaptak konyhaművészetnek sójából,
bármit megfőznek bizony ők fél kiló szójából,
ételkészítéshez nem használnak műszert,
csak harmincötfajta különféle fűszert.

Testük karcsú, idomaik mégis szép formások,
ily feleséget szeretni nem is kellhet más ok,
koreai kislányt csókolni naphosszat,
aki ilyet kíván, nem akarhat rosszat.

Egyenesszálú, fényes tündérszép selyem-hajuk,
szexelnének akkor is, ha megvan havibajuk,
fogaik is gyönyörűek, kicsi fehér gyöngyök,
nem szanaszét hajigált ocsmány kis sárgöröngyök.

Lábuk harmincötös fölé, én mondom, sosem nő,
ehhez járul két kicsi, csodás kerekded emlő,
kedves lankás hasfal, benne apró csinos köldök,
ami körül nyelvemmel mindig éhesen körzök.

Formás feneküket feszes farnak hívom,
látványukat igencsak nehezen bírom,
leteperném őket a járdaszigetre,
heves lelkem velük bátran vitézkedne.

Ha egy keleti lánnyal megismerkedek,
Buddhabizony vele nagyon kedves leszek,
elkényeztetem őt minden széppel s jóval,
lovagszerelemmel, és sok kedves szóval.

Egész nap mást sem csinálok
csak a lábam lógatom,
mindig csak telefonálok,
barátaim nógatom:

gyertek velem kocsmázgatni,
igyunk, mint az állatok,
és ha nem találok haza
hadd aludjak nálatok.

Holnap reggel megmászom majd
a sörösüveg-hegyet,
zászlómon vidám felirat:
dolgozni ma sem megyek !

Ha pornófilmet forgatunk, Béláé a főszerep,
magáévá tesz majd benne mindenféle hölgyeket.
Matróz-egyenruhát adunk kidolgozott testére,
abban mindenki, ki nézi, megkívánja estére.
Vállán lesz egy nyíllal átlőtt szív mintájú tetoválás,
minden lány, ki alákerül, neki lesz majd nagyon hálás.
Izmos vádlijait látva férfiak is megőrülnek,
tizenkettes csoportokban ők is tévé elé ülnek.
Bárcsak ők is megnyalhatnák vékony lába hosszú szőrét,
metszőfoggal óvatosan felszánthatnák zsenge bőrét !
Vagy gondolj a gyerekekre, ó ez milyen andalító !
(Menj a fenébe, Zebulon, ez már kicsit undorító !)

Pörög már a rulettkerék, de rég
nem játszottunk, hát most tizet
játsszunk gyorsan, sorsban
bízva, ki lesz, aki fizet ?

Kifoszthatnánk ezt a bankot, rangot
szerezhetnénk, s ha felrobban
egyszer végre, égre
fest karikákat titokban.

De rakhatsz akár párosat, pirost,
én páratlant és feketét
ellen - teszek, s leszek
mínusz, hol a pluszt kereséd.

Magányosan sétált Rihárd
langyos augusztusi éjben,
közben a Hammer sátorból
halkan zümmögött a Clayman.

Nesztelenül mellélibbent
egy mennyei tünemény,
félig pank, félig metálos,
foga között sütemény.

És így szóla: „Ó, te férfi,
nem hiába költeném
pénzed most: egy sört, s az éjjelt
sátorodban tölteném!”

Mondá Rihárd: „Ám legyen így !
Heinekent a drágának!”
Megörült, hogy dupla súlyt kell
viselnie ágyának.

Lefolyt torkukon az egy sör,
követte a másik hamar,
ám a fogyasztott alkohol
néha nagy zűröket kavar.

Ha gyomor falát rugdossa,
az nem bírja a sok piát,
sör, pálinka, boroskóla
építi az anarchiát.

Eközben a lány gyomrában
az ebéd ült tanácsot.
Úgy döntöttek, hírhozónak
felküldik a kalácsot.

Kíváncsiak lettek már rá
hogy a sok sör honnan folyt-folyt,
eközben Rihárd és a lány
lassan elérték a Toi-Toit.

„Bemegyek most huggyantani,
de kóstold meg még a nyálam,
fogadok, hogy lányok között
nincs savasabb nyálú nálam!”

És Rihárd jól belenyala,
és a kalács bokája
megnyomta a torokfalat,
ebből lett a bokáka.

Száznyútonos sugárhányás,
leves, kalács - föl és le,
hát ettől esett ki sajnos
Rihárd bal fogtömése.

A horrorban volt egy raszta-statiszta
felbérelte őt a Buena Vista
hogy utazzon a metrón össze-vissza
nem is csinált mást a raszta-statiszta.

Kiélt arcú volt a raszta-statiszta
gondolatban csak a főhősnőt tapizta
elképzelte, hogy egy pincében szadizza
mocskos perverz lehet a raszta-statiszta.

De sose nézd le a raszta-statisztát
más filmekben megölt már jónéhány fasisztát
nem ivott ott fröccsöt, mindig csak a tisztát
ezért szerettem meg a raszta-statisztát.

Nevem lenni Róbert, pinceászka lenni,
túl sok bort meginni, ragozni nem tenni.
Néha világ kicsit körbe-körbe menni,
pincefalra asszony fel szeretni kenni.

Hej mikor a Józsi jönni le a lépcsőn,
én meg majdnem venni észre kicsit későn.
Rámlépni a csúnya munkásbakancsával,
amíg félrelépni a szomszéd Julcsával.

Hej, a szegény Julcsa, ízelt láb ropogni,
szegény kicsi Róbert, elkezdek zokogni.
Aztán azt gondolni, haladni a korral,
meginni egy cseppnyi jó tablettás borral.

Látni sok-sok álom-látomás-mesekép,
azt hinni, hogy ászka ennyitől be se tép.
Tovább cseppenteni, berúgni mint állat,
leesni a csapról, majd' eltörni vállat.

Azóta egy cseppet lenni trágár részeg,
szigorúnak lenni a családi fészek.
Asszony most is szólni: pofádat betenni,
különben aludni szomszédba lemenni.

Élet ilyen lenni szűk, sötét kis pince,
gyere barát lenni, kedves Horváth Vince.
Újraénekelni ezt a bágyadt nóta,
annyiszor megtenni délután négy óta.

Bár lennék víziló, liláskékes
mert az mindig olyan nagyon édes
horgolt mamusz zöldellne lábamon
jól érezném magam benne nagyon

Bárcsak tarka pandamackó lennék
egész nap friss bambuszrügyet ennék
mert a pandák mindig olyat falnak
emiatt néha majdnem kihalnak

Bár lennék csüngőhasú malacka
rátapadnék a tejespalackra
a lakásban ugrándoznék szerte
néha-néha kimennék a kertbe

Bár lehetnék kutyuska, kis szőrös
fekete vagy zsömleszín vagy vőrös
Feri lenne az én nevem biztos
kicsi bundám sosem lenne piszkos

Kiscica is lennék, éjjel-nappal
játszanék a pamutgombolyaggal
gazdám ölébe szépen felülnék
minden forró kását elkerülnék

Oly szívesen lennék kicsi pocok
aki mindig kinn a mezőn kocog
(bár nem áll a tápláléklánc csúcsán,
héják néha megtépik õt csúnyán)

Kis hörcsögként szintén sosem félnék
öt plexilap között jól elélnék
hajtanék egy műanyag kereket
nemzenék vagy hétszázhúsz gyereket

Nyuszikának is oly jól beválnék
egész nap a ketrecemben állnék
nyúllányoknak udvarolnék bátran
ahogy a természetfilmben láttam

Ha menyét lennék, azt is kibírnám
a verseket csibetollal írnám
nem folyna a tintám többé tollból
tyúkot lopnék a közeli ólból

Mindig csodáltam a kis zöld békán
eső előtt mért mászik a létrán
tudj' a jövőt, nem csak a jelent, és
meteor'lógiai jelentés

Kisvakondot cseh rajzfilmben látom
az ő helyére is nagyon vágyom
milyen lehet a föld alatt túrni?
most kezdte az oldalamat fúrni

Mér' nem vagyok kis piros kanári
(miket fogok én még kitalá'ni ?)
vállán ülnék egy sötét kalóznak:
imádom ahogyan ők hajóznak

A krokodilnak is jó a sora
mindig jut neki elég vacsora
a partról csak zöldes háta látszik
egész nap a többiekkel játszik

Orrszarvú is kedves állat éppen
mesekönyvben láttam őt egy képen
először a finom füvet ette
majd az irányt a tó felé vette

Biztos szintén nem rossz a zsiráfnak
az ablakon mindig jól kilátnak
(persze házuk nemrégen dőlt romba
bent laktak õk a vörldtréd toronyba')

Kedves állat még a kicsi pele,
kinek feje morfiummal tele
pele lennék, nem is néznék reád
mákgubóból forralnám a teát

Jó lennék még kövér elefántnak
bár nagyok ők, de senkit sem bánt'nak
növesztenék egy jó hosszú orrot
azzal enném a földimogyorrot'

Az állatok az embertől félnek,
mégis sokkal vidámabban élnek
ezért leszek inkább állat, bármi
remélem, hogy ki tudom majd várni

Noéminek, mert õ nagyon szereti az állatokat és az infantilis verseket.

Unalmas edény a savanyúságos
Bárcsak lenne egy újfajta lábos
Olyan, amibõl uborkát bátran
Ropogtathatnék az evõszobában
Koszos nem lenne a kezem tõle:
Akis villa segít a plexitetõbe'
Lehet emelni a belsõ tálat:
Itt a leve, ott az uborka szárad
Felemelhetõ és lesüllyeszthetõ
Tehetõ reá egy kis barna tetõ.

Bárcsak lenne ez egy bár csak,
de a pultnál lenne rostos szilvalé
tizenegynél tovább maradhatnánk
bent is menne tüzes szirtaké'

Bárcsak lenne len, ne
pévécévászon az asztalon
hiába a flipper meg a zenegép
padlóglettölés így hasztalon'

Bárcsak Kocs ma lenne egy nagy kocsma
vidám falusi ivásra vágyom
nyájas fehérnépek csókolnának lágyon'
tehénistállóban lenne ágyom'

Bárcsak Kaszanova és ne ka$$a nova
a pénztárt is felújítottátok
hiába hejneken drága a hely nekem
mindenhol magas árakat látok

Bárcsak vörös bíbor és ne bee bor
a mézsört kérlek ne vizezzétek
a kannás itt soha nem lesz mannás
ha buta alkoholistára nézek

A csapos tölt és a dunaparti töltés
képe elõttem ismét felragyog
ez itt Tatabánya, de csípje meg a kánya
én Esztergomban is elvagyok

Szelet csapnál a néninek a csapnál
korsódat így csempésznéd színültig
úszkálna szavaid lágy sörhabjában
míg a cseppek poharad megtültik'

Ártsak, vagy menjen az Art Sak'
hatvannégy pepita művész-kockán
Rihárd három bástya előnyt adna,
nyerne és én vágnám őt lapockán

Zárnak, s én nekimegyek a zárnak
mégiscsak sok volt az alkohol
felfedjük kilétünk, járdára kilépünk
mely ellenünk vádakat kohol

Eljön az éjfél, amitől az éj fél
nyolc vagy kilenc ember még kint zajong
a hold hol d, hol c ha nõ vagy csökken
õ csak az égi sztárokért rajong

Jönnek buszok, s ahol bú szok'
aludni, ott most áll a bál
rajtuk munkások, van most munkás-ok
röhögni, bár a munka vár

Bárcsak lenne ez egy bár csak
nem megint az üres szobám
hamupipőkként várom a tündért
lábamon a széttört üvegtopán

Magyarázat:
Kaszanova: egy kocsma neve (a vers az egyik esti ottartózkodást örökíti meg)
Szirtaké: Béla cimborám tánca, ami igazából nem is görög, hanem orosz
Glettölés: járólapok rögzítésére használt szakszó (német)
Nova: új (latin)
Hejneken: egy kedvelt sörmárka
Mézsör: méhek által kedvelt szeszesital
Art Sak': költõi eszmecsere, játék szavakkal (mûvészi sakkjáték)
Nyolc vagy kilenc ember: megemlékezés Lezli barátom számolási tudományáról

Még élénken emlékszem rád,
ó, Fagyasztott Málnakrém,
Szopogattunk társaimmal
nyáron, s télvíz idején

Dobozod egyszerű fehér,
mintája egy eszkimó,
lándzsával bal kezében szól:
ezt a mannát enni jó!

Képeket ha festegettünk,
tálkád asztalra került,
bele kis vizet öntöttünk,
mibe az ecset merült.

Nem voltál túl olcsó áru,
ízed viszont mennyei,
kinek épp nem volt rád pénze,
hullottak a könnyei.

Akkor még nyugatra jártunk
csokiért és kólákért,
mégis boldog voltam, mikor
nyelvem újra hozzádért.

Ott ültél a hűtőpultban
minden magyar üzletben,
csak az nem vett észre, ki fó-
kuszálásban ügyetlen.

Járt hozzád egy vékony szélű,
kék műanyag kiskanál,
ki szemfüles, a boltokban
egy ilyet mindig talál.

Ma a polcok tele vannak
csipsszel, pezsgőporokkal,
senki nem foglalkozik már
régi, letűnt korokkal.

Mint egy elfelejtett király,
kit a népe elhagyott,
üldögél Mirelit trónján
Málnakrém, a Megfagyott.

De egyszer eljön az idő,
újra itt lesz Málnakrém,
dobozán a bátor harcos,
kapucnija bálnaprém.

Jöjj vissza, Te Égi Nektár,
hozzád szólt ma énekünk,
várunk a szupermarketben,
tedd jobbá az életünk!