Megigéz a keleti lányok szépségessége,
szép szemeik fénye, mint Ázsia ékessége,
imádom, hogy selymes bőrük mindig hamvas,
imádom, hogy csirkehúsuk szezámmagvas.

Kostolót kaptak konyhaművészetnek sójából,
bármit megfőznek bizony ők fél kiló szójából,
ételkészítéshez nem használnak műszert,
csak harmincötfajta különféle fűszert.

Testük karcsú, idomaik mégis szép formások,
ily feleséget szeretni nem is kellhet más ok,
koreai kislányt csókolni naphosszat,
aki ilyet kíván, nem akarhat rosszat.

Egyenesszálú, fényes tündérszép selyem-hajuk,
szexelnének akkor is, ha megvan havibajuk,
fogaik is gyönyörűek, kicsi fehér gyöngyök,
nem szanaszét hajigált ocsmány kis sárgöröngyök.

Lábuk harmincötös fölé, én mondom, sosem nő,
ehhez járul két kicsi, csodás kerekded emlő,
kedves lankás hasfal, benne apró csinos köldök,
ami körül nyelvemmel mindig éhesen körzök.

Formás feneküket feszes farnak hívom,
látványukat igencsak nehezen bírom,
leteperném őket a járdaszigetre,
heves lelkem velük bátran vitézkedne.

Ha egy keleti lánnyal megismerkedek,
Buddhabizony vele nagyon kedves leszek,
elkényeztetem őt minden széppel s jóval,
lovagszerelemmel, és sok kedves szóval.