ki hogy legendarizálja Mikulását,
mert mint tudjuk, ő egy áldott kedves lélek,
de segítőtársaitól kicsit félek.
Ha még nem esett le önöknél a tantusz,
hazánkban nem hívják másképp őt, mint krampusz,
a rossz gyerekeknek virgácsot mutogat,
üti vele őket, mint szódás a lovat.
Németországban Szent Miklós segítője
egy Ruprechtnek hívott sötétarcú törpe,
öltözéke talán nem nagyon színpompás,
mert eredetileg mezőgazdász munkás.
Miklós talált reá, mikor még gyerek volt,
s amíg cseperedett, ekét, s boronát tolt,
hóna alatt mankó, enélkül nem járna,
mert születésekor eltörött a lába.
Mikor ezek ketten egy házba bemennek,
produkálnia kell magát a gyereknek,
verset mond vagy táncol a szegény kis pára,
s ha ügyes, már csak az ajándék van hátra.
De ha hamisan cseng a kisgyerek hangja,
s összevissza ugrál, mint bolyban a hangya,
Ruprecht a zsákjában őt elraktározza,
s a sötét erdőbe, lakhelyére hozza.
Itt aztán ugye már minden lehetséges,
bánhatja a kölyök, hogy nem tehetséges,
a kegyelem véletlenül sem jön szóba,
Ruprecht jól belefojta őt a folyóba.
De fegyelmezettebb a francia gyerek,
ő pontosan tudja, mit és mit nem lehet,
náluk a Mikulásnak társa egy hentes,
fekete arcával ő sem lehet kedves.
Ezt az embert Le Père Fouettardnak hívják,
nevét mindig kopipésztelik, sohasem írják,
három kisgyereket ölt meg valamikor,
három kicsi szájból szállt a halálsikoly.
A jóságos Miklós ezen elborzadott,
azévben őnekik feltámadást adott,
a hentest meg büntetésből elrabolta,
most neki melózik, s kevesebb a dolga.
Ha rossz volt az évben a francia gyerek,
azt mondja: "Én most a fenekedre verek!".
Meg is teszi bizony, mégpedig nem mással,
mint egy jól kicserzett marhabőr korbáccsal.
Ezért én azt mondom, inkább krampusz jöjjön,
nekem a korbácstól félni sose kölljön,
az én életem a folyóba ne vesszen,
hozzám a Mikulás egyedül érkezzen.
