Zebulonságok

Lapostetű vagyok, emberbőri féreg,
egy kereszteslovag szakállában élek.
Sorom jó, mert gazdám fürdeni nem szeret,
kibírunk nélküle tucat nyarat s telet.

Attól tartok viszont, túlsúlyosak leszünk,
mert egész nap mást sem csinálunk, csak eszünk.
A mester arcszőre belelóg a zsírba,
ezzel visz engemet lassacskán a sírba.

Ha borozni kezdünk, egy szőrszálra ülök,
lehulló cseppektől jól megrészegülök.
Nótára zendítünk, hogy meghall, nem félek,
hangosan üvölt a kapatos jó lélek.

A pór nép barátunk, nem vetjük meg őket,
itt leljük a legszebb könnyűvérű nőket.
Minden ízében szeretjük a hölgyeket,
szőrünkkel súroltunk sok vénusz-völgyeket.

A muzulmánokat mi nemigen bántjuk,
mi vagyunk az ő jó keresztény barátjuk.
Ha a hasispipát néha megkívánjuk,
mielőttünk mindig nyitva áll a sátruk.

Az asszony bosszantott, hogy büdösek vagyunk,
így dőlt hát el, hogy egy kontinenst otthagyunk.
megúszhattuk végre a heti fürdetést,
jó, hogy elvállaltuk ezt a kiküldetést.