Magányosan sétált Rihárd
langyos augusztusi éjben,
közben a Hammer sátorból
halkan zümmögött a Clayman.

Nesztelenül mellélibbent
egy mennyei tünemény,
félig pank, félig metálos,
foga között sütemény.

És így szóla: „Ó, te férfi,
nem hiába költeném
pénzed most: egy sört, s az éjjelt
sátorodban tölteném!”

Mondá Rihárd: „Ám legyen így !
Heinekent a drágának!”
Megörült, hogy dupla súlyt kell
viselnie ágyának.

Lefolyt torkukon az egy sör,
követte a másik hamar,
ám a fogyasztott alkohol
néha nagy zűröket kavar.

Ha gyomor falát rugdossa,
az nem bírja a sok piát,
sör, pálinka, boroskóla
építi az anarchiát.

Eközben a lány gyomrában
az ebéd ült tanácsot.
Úgy döntöttek, hírhozónak
felküldik a kalácsot.

Kíváncsiak lettek már rá
hogy a sok sör honnan folyt-folyt,
eközben Rihárd és a lány
lassan elérték a Toi-Toit.

„Bemegyek most huggyantani,
de kóstold meg még a nyálam,
fogadok, hogy lányok között
nincs savasabb nyálú nálam!”

És Rihárd jól belenyala,
és a kalács bokája
megnyomta a torokfalat,
ebből lett a bokáka.

Száznyútonos sugárhányás,
leves, kalács - föl és le,
hát ettől esett ki sajnos
Rihárd bal fogtömése.