Kedves játszópajtásom volt Béla
Olyan, ki minden játékot ismer
Egyszer vadul szaladt le a lépcsőn
Kezében csokis-lekváros Ischler
Rohant, mint kit pitbullok kergetnek
Térdeit jó magasra emelte
Nem minden fokra toppantott nagyot
Inkább úgymond "kettesével szedte"
Agyam ezt a képet úgy berögzítette
Hogy időszakosan előugrik egyre
Béllada
2008.05.29. 18:21 Zebulon / Hiszékeny Úr
5 komment
Címkék: vers nosztalgia urbánlegenda
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zebulon.blog.hu/api/trackback/id/tr30493834
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zebulon / Hiszékeny Úr · http://zebulon.blog.hu/ 2008.06.15. 06:02:12
Hát ha még ismernéd is őt...
Rihárdó · http://rihardo.blog.hu 2008.06.15. 10:23:11
Vele lakok, sztár vagyok.:)
Zebulon / Hiszékeny Úr · http://zebulon.blog.hu/ 2008.06.16. 21:25:15
Béla agyába sok vörösvérsejt tolult
mikor szobájában a pisim kiborult
mikor szobájában a pisim kiborult
Rihárdó · http://rihardo.blog.hu 2008.06.18. 19:20:53
Akkoriban, amikor a kép berögzült a fejedbe, a Bélát még érdekelte az élet. A kezében az Ischler az édes életet szimbolizálja, amit egyébként azóta is szeret, viszont már nem rohan úgy le a játszótérre, nincs meg benne ez az izgalom sajnos.
